Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a bankautomatákat üzemeltető Euronetre. A GVH feltárta, hogy a cég megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén elérhető funkciók megjelenítésével, illetve elrejtésével. A vállalkozás elismerte a jogsértést és a GVH eljárásának megindítását követően módosította az ATM-ek kezdőképernyőjét, nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban is – közölte a hivatal.
A Gazdasági Versenyhivatal 2025 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást az Euronet Banktechnikai Kft.-vel (Euronet) szemben, mert észlelte, hogy a cég a bankautomaták kezdőképernyőjén kizárólag a „készpénz és egyenleg”, illetve az „egyéb” lehetőségeket ajánlotta fel a fogyasztók számára. A GVH gyanúja szerint az Euronet ezzel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban,
mintha a készpénzfelvételre és az egyenleg-lekérdezésére kizárólag csak együttesen, mindkét szolgáltatás díjának megfizetésével lenne lehetőség,
annak ellenére, hogy az „egyéb” kategórián belül külön is igénybe vehetik az egyes szolgáltatásokat.
A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy az Euronet 2023. július 5. és 2025. március 26. között megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott azzal, hogy az általa üzemeltetett ATM-ek nyitófelületén nem tüntette fel azt a tényt, hogy készpénzfelvételre és egyenleg-lekérdezésre egymástól elkülönülten is van lehetőség.
A cég elismerte a jogsértést és közvetlenül a GVH eljárásának megindítását követően módosította az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjét. Ezt nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban is megtette. Továbbá az Euronet a fogyasztóknak szóló tájékoztatót helyezett el a weboldalán. Mindezeket figyelembe véve
a GVH Versenytanácsa 63 millió 112 ezer forint bírságot szabott ki a vállalkozásra, amit 30 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésbe.
A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy a bankautomaták használatakor minden esetben körültekintően járjanak el, tájékozódjanak a várható költségekről, különösen akkor, ha az ATM-et külföldön használják, illetve nem a kártyakibocsátó bankjuk szolgáltatását veszik igénybe.
Hasonló pénzügyi csapdákról írtunk részletesen alábbi cikkünkben, bemutatva, miként kerülhetjük el okosan őket:
Valuta ATM-ből – nem mindig jó ötlet
Magyarországon a legtöbb ATM-et a bankok üzemeltetik, ám léteznek bankfüggetlen "valutaváltó" ATM-ek is, mint például a kék-sárga Euronet, az Antarius vagy a különböző repülőtereken, pályaudvarokon elhelyezett automaták. Utóbbiakat belföldi állampolgárként itthon ugyan kevesebbet használjuk, az viszont általánosságban elmondható, nemzetközi szinten is ismertek arról, hogy magas készpénzfelvételi díjakat számolnak fel. Amikor egy hagyományos bank ATM-jét használod, a saját bankod és az ATM-et üzemeltető bank egymás között rendezik a tranzakciós költségeket (vagy ha idegen bankautomatát használsz, a saját bankod számít fel egy fix díjat/százalékot). A fintechek multidevizás kártyáival saját díjaktól mentesen lehet készpénzt felvenni bizonyos összeghatárokig, de itt is felmerülhetnek az adott bankautomatát üzemeltető bank által felrótt díjak. A bankfüggetlen ATM-ek közvetlen üzemeltetői díjat terhelhetnek a kártyádra. Ez egy fix összeg (gyakran 2–5 euró vagy akár 1500–2500 forint tranzakciónként), amit magáért a gép használatáért kérnek el, és ez teljesen független attól, hogy a saját bankunk amúgy (még) mit von le tőlünk.
Címlapkép forrása: Kristian Tuxen Ladegaard Berg/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Ijesztő adatok láttak napvilágot: új trükkökkel fosztják ki a magyar bankügyfeleket | 0 | 7.1 | 15-10-2026 |
| 2 | Kritikus a helyzet Magyarországon: megszólalt a gazdák új moratóriumáról a Bankszövetség | 0 | 6.4 | 28-08-2026 |
| 3 | Hosszú várakozás után megmozdult az MNB-ügy, házkutatásokat tartottak | 0 | 7.94 | 22-09-2026 |
| 4 | Kapitány István bejelentette: indul a Ganz Ábrahám Hitelprogram | 0 | 6.67 | 14-10-2026 |
| 5 | 4 milliárdos árengedménnyel szabadulna a jegybank a Matolcsy-éra luxusingatlanjaitól | 0 | 11.91 | 12-08-2026 |
| 6 | Szenved a Bank of America, ütik a részvényeket | 0 | 9.05 | 14-10-2026 |
| 7 | Jellinek letartóztatása után új szintre lép a Volánbusz-ügy: hivatali vesztegetés gyanúja merült fel egy volt miniszternél | 0 | 6.84 | 22-09-2026 |
| 8 | Eközben a fizetésüket is gyűjtötték. | 0 | 10.17 | 05-08-2026 |
| 9 | Nyomoz a rendőrség az Eximbank ügyében: hivatali visszaélés és hűtlen kezelés a gyanú | 0 | 5.75 | 01-09-2026 |