A menopauza miatt is szenvedett, ma már egészen másképp látja az életét.
Egyszerre veszítette el a magánéleti és a szakmai biztonságát Janza Kata, miközben a menopauza is megnehezítette a mindennapjait. A színésznő sokáig a változókorról sem mert beszélni, most azonban elárulta, hogyan sikerült újrakezdenie.
Janza Kata szakmai és magánéleti válságon ment keresztül a változókor kezdetén. A színésznőt egyszerre viselte meg a szakítása, a színházi életében bekövetkezett változás és a menopauza. Ma már ismét kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él, és arról is beszélt, hogyan sikerült talpra állnia – olvasható a Story oldalán.
Janza Kata szakmai és magánéleti válságon ment keresztül a változókor kezdeténJanza Kata néhány évvel ezelőtt élte át élete egyik legnehezebb időszakát. Pesák Ádámmal való szakítása mellett a Budapesti Operettszínházban is jelentős változások történtek, miközben a változókor tüneteivel is meg kellett küzdenie.
Egy pillanatig sem gondoltam, hogy nem lesz többé senkim, mert örök reménykedőnek születtem, de azt igenis éreztem, hogy ezt most sokkal nehezebben viselem, mint harminc- vagy akár negyvenévesen viseltem volna
– idézte fel a Nők Lapjának adott interjújában, amelyet a Színház Online szemlézett.
A szakmai bizonytalanság szintén mélyen érintette. Negyedszázadon át az Operettszínház jelentette számára az otthont, a társulat pedig egy összetartó közösséget.
Kétségbeesetten néztem, ahogy széthullik az addigi kis csapatom, akikkel imádtuk egymást. 25 éven át ez a színház volt az otthonunk, az életünk közepe, és szinte egyik pillanatról a másikra elveszett a biztonság
– mesélte.
A menopauzáról sem mert beszélniAmikor a Játékszínben felújították a Menopauza című musicalt Bereczki Zoltán rendezésében, Janza Katát is felkérték a szereplésre. Elsőre nemet mondott, mert akkor még a barátai előtt sem szívesen beszélt a változókorról.
Csak nem fogom fényreklámmal kiírni a homlokomra, hogy ötvenéves lettem? Egyáltalán miért pont engem kerestek meg? Ennyire látszanának az úszógumik meg a kialvatlanság? Jaj, istenem!
– idézte fel akkori gondolatait.
A második megkeresésre azonban már elment egy próbára, ahol a négy, változókorral küzdő nő története teljesen magával ragadta.
Azon az említett próbán pedig majdnem halálra nevettem magam, olyan kellemes tükröt tartott a négy menopauzás nő. Ráismertem a szorongásaimra, a képmutatásomra, a hiúságomra és végre szívből kinevettem magam
– mondta.
A nehéz időszakban pszichológus segítségét is kérte, amit utólag jó döntésnek tart. Idővel felismerte, hogy az önsajnálat helyett tovább kell lépnie és el kell fogadnia önmagát.
Karrierje ismét lendületben van, ráadásul lányával, Pintér Jankával is együtt játszhat, ami különösen nagy büszkeség számára. Magánélete szintén rendeződött: ma már ismét boldog párkapcsolatban él.
Újra szerelmes vagyok, és mindenkinek azt üzenem: jobban jár, ha elfogadja magát, mert csak úgy van esélye a boldogságra! Ami még fontos: őrizzük meg a méltóságunkat! Soha nem szabad alulválasztani…
– fogalmazott Janza Kata.