Francesco Ricupero / Somogyi Viktória – Vatikán

Október 13-án, kedden a VI. Pál teremben folytatódott a keleti katolikus egyházak vezetőinek, a püspöki konferenciák elnökeinek, házaspároknak és szakértőknek a találkozója. A résztvevők üzenetet küldtek XIV. Leó pápának, amelyben kifejezték szeretetüket, közelségüket és imádságukat a kórházi kezelés idején. Az Úr oltalmába ajánlották a Szentatyát és mindazokat, akik gondoskodnak róla. A találkozó résztvevői hálájukat fejezték ki a pápának, amiért kezdeményezte a tanácskozást, és arra buzdította őket, hogy hallgassák meg a családok és a helyi egyházak tapasztalatait.

Kevin Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának prefektusa a munkanap megnyitóján hangsúlyozta, hogy a családok missziós küldetése magából a házastársi szeretetből fakad. Ez a küldetés a hit és a keresztény élet családon belüli továbbadásával kezdődik, majd az őszinte szeretet tanúságtételében bontakozik ki, amely az Egyház és a társadalom szolgálatára ösztönöz. Farrell bíboros rámutatott: a családok megélt hitük által Krisztus gyengédségét közvetíthetik azok felé, akik magányosak, vagy akiknek életét törékenység és nehézségek jellemzik. A találkozó utolsó munkanapján ezért olyan kezdeményezéseket kerestek, amelyek elősegíthetik a családok missziós hivatásának kibontakozását.

Protase Rugambwa bíboros, a tanzániai Tabora érseke arra hívta a résztvevőket, hogy ne csupán a családpasztoráció címzettjeiként tekintsenek a keresztény családokra, hanem az Egyház küldetésének aktív szereplőiként. Az afrikai tapasztalatokat ismertetve hangsúlyozta, hogy az Egyház családként való felfogása erősíti az összetartozás érzését és a hívek közös felelősségvállalását. Kelet-Afrikában már az 1970-es évektől kezdve kialakultak a kiskeresztény közösségek, amelyek lehetővé tették, hogy a hívek aktívan bekapcsolódjanak a plébániák életébe. Ennek eredményeként a plébániák fokozatosan a „családok családjává” alakultak, ahol az emberek nem idegenek egymás számára, hanem közösen tervezik és valósítják meg az evangelizáció feladatait.

E közösségekben a világi hívek részt vesznek a szentségi élet előmozdításában, a gazdasági fejlődés, a nők támogatása, az egészségügy és az ifjúság-pasztoráció területén, valamint a papi és szerzetesi hivatások gondozásában. Rugambwa bíboros emlékeztetett Szent II. János Pál pápa Ecclesia in Africa kezdetű apostoli buzdítására, amely az Egyházat Isten családjaként mutatja be. Ez a szemlélet a szeretetközösség, a részvétel és a közös missziós felelősség szinodális lelkületét erősíti.

Véronique Longchamp, a Francia Püspöki Konferencia család-pasztorációs országos küldötte hangsúlyozta, hogy a keresztény családok hozzájárulása az Egyház küldetéséhez nélkülözhetetlen. Küldetésük elsősorban nem abban áll, amit tesznek, hanem abban, ahogyan mindennap megélik az élet és a szeretet mély közösségét. Amikor a családi kapcsolatokban, a mindennapi gesztusokban és a megpróbáltatásokban megjelenik az Evangélium, a házastársak láthatóvá teszik Krisztus szeretetét Egyháza iránt. Longchamp kiemelte, hogy a szeretetben való közös növekedéshez nélkülözhetetlen a párbeszéd, a megbocsátás, a türelem, az önátadás és a kölcsönös tisztelet.

Ezek a mindennapi életben a másik meghallgatásában, a konfliktusok leküzdésében, a bocsánatkérésben és a megbocsátásban, a nehézségek közös vállalásában, a hűségben, a gyermekek befogadásában és az egymásról való gondoskodásban öltenek testet. A teológus hangsúlyozta, hogy a házastársak Isten kegyelmének működését befogadva gyermekeik és környezetük számára „a kegyelem munkatársaivá és a hit tanúivá” válnak.

Véronique Longchamp emlékeztetett arra is, hogy az Amoris laetitia szerint a család a társadalmi életre nevelés első helye. Itt tanuljuk meg a másik ember iránti figyelmet, az osztozást, a tiszteletet és a kölcsönös segítségnyújtást. A család a feltétel nélküli befogadás helye, ahol a keresztény hit nem pusztán tanításként, hanem konkrét életformaként válik megtapasztalhatóvá. A francia küldött végül hangsúlyozta: amikor a családokat az Egyház küldetésének valódi főszereplőiként ismerjük el, magát az Egyházat is segítik abban, hogy szinodálisabbá, missziósabbá és az emberek életére figyelmesebbé váljon.