Csak percekkel később tudta meg, kivel állt egy mikrofon előtt.
A londoni utcazenész azt hitte, egy lelkes járókelő csatlakozott hozzá, miközben a Coldplay Viva la Vida című dalát játszotta. Csak az előadás után tudta meg, hogy valójában Chris Martin állt mellette.
Különös jelenet játszódott le pénteken a londoni Trafalgar Square-en: Hanny Junee éppen a Coldplay híres slágerét, a Viva la Vidát játszotta, amikor egy férfi odalépett hozzá, és bekapcsolódott az éneklésbe. Az utcazenésznek azonban fogalma sem volt róla, hogy maga Chris Martin, a Coldplay frontembere áll mellette – írja a Musicradar.
Chris Martin, a Coldplay frontembereEnnek a fickónak elképesztő energiája van, pozitív a kisugárzása, remekül énekel, ráadásul a hangja megszólalásig hasonlít Chris Martinéra
– gondolta Junee. Mégsem hitte el, hogy valóban ő lehet.
Ugyan már, Hanny, ne légy nevetséges, persze, hogy nem ő az. Chris Martin nem járja London utcáit
– idézte fel a BBC Newsnak.
Csak az előadás után derült ki az igazságChris Martin egy rövid rész erejéig csatlakozott hozzá, majd épp olyan váratlanul távozott, ahogy érkezett. Junee csak ezután tudta meg a járókelőktől, hogy valóban a Coldplay énekesével duettezett.
Hihetetlen élmény volt, mintha a zene hozott volna össze bennünket, és egyáltalán nem számított volna, hogy ki kicsoda
– mondta.
A találkozásról videó is készült, így az utcazenésznek örökre megmarad a bizonyítéka a nem mindennapi duettől.
Chris Martin korábban is okozott már hasonló meglepetést: egy brit pubban rögtönözve adta elő az A Sky Full of Stars című Coldplay-slágert, nemrég pedig egy friss házaspár első táncánál bukkant fel váratlanul, hogy énekeljen nekik.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Fontos videót tett közzé Orbán Viktor - ezt mindenkinek látnia kell | 0 | 5 | 08-07-2026 |
| 2 | Kajakozás közben tűnt el egy családapa a Balatonban: hajókkal és helikopterrel keresik | -2 | 3 | 14-07-2026 |
| 3 | Ősi leletet talált egy kislány a Tiszában - videó | 0 | 8.52 | 27-07-2026 |
| 4 | Hazudott a terhességéről, majd egy babát próbált elrabolni a kórházi dolgozó | -5 | 7 | 16-07-2026 |
| 5 | „Nem kapok levegőt!” – alaposan átverték Krasznahorkai Lászlót – videó | 0 | 10 | 24-09-2026 |
| 6 | Ilyen furcsa balesetet még nem láttunk! | 2 | 6 | 15-07-2026 |
| 7 | Itt a videó: Magyar Péter egyet intett, Hankó Balázst egyből elnémították | 0 | 7.79 | 27-07-2026 |
| 8 | Kísérteties pillanat: 10 évvel ezelőtti családi fotójuk lógott az Airbnb-szállás falán – videó | 0 | 5 | 15-07-2026 |
| 9 | Elolvad ettől a látványtól, így játszott a rókakölyök az édesanyjával naplementében | 0 | 8.26 | 02-08-2026 |